Hétfő óta nem sok minden történt.Szerdán elmentem venni kézkrémet meg testápolót.
Utána meg szétnéztem a piacon.Egész jó cuccokat láttam...de úgy gondoltam,hogy szombaton nagyobb piac van,és akkor nagyobb eséllyel találok méretemben is meg színben is nekem megfelelő ruhákat.
aztán kerültem egy jó nagyot a városba,szerencsére nem esett az eső.
Nagyban sétálok és hallgatom a zenét...egy kissé elgondolkoztam....aztán csak arra leszek figyelmes,hogy egy fehér Cango megáll mellettem,és elkezdenek vmit magyarázni az autóból.Kiveszem a fülest,és akkor értettem meg,hogy az egyik super market-et keresik,és hogy tudok-e nekik segíteni.Még nem jártam abban a boltban,de szerencsémre elmentem már arra fele,így tudtam segíteni nekik.Hihetetlen,hogy mennyire hálásak tudnak lenni,egy kis apró segítség vagy gesztus miatt.Ez eléggé fura még mindig számomra így 3 hét után is.
A hisztik azok nagyon ki tudnak készíteni..legszívesebben jó pár alkalommal nyakon önteném a gyerekeket egy jó nagy pohár hideg vízzel,hogy fejezzék már be.
Azonban kárpótolnak azok a pillanatok,amikor megölelnek,kézen fogva sétálunk,az ölembe ülnek,és együtt olvassuk a könyvet....jókat játszunk....és saját kézzel készítenek nekem vmit. :)
Egyre jobban és jobban hiányoznak az otthoniak...kifejezetten a Szüleim meg a Tesóm...meg az igaz barátaim Nóri és Kati.Sokat hülyéskedtünk együtt...sok közös élményünk van.:)
A múltkor,mikor beszéltem Anyuékkal,akkor mondták,hogy Nórika,a szomszéd kislány azt üzente nekem,hogy szeret és hiányzom Neki. Mikor elmondta nekem ezt Anyu,akkor szabályosan el kezdtem sírni,annyira jól esett..nagyon hiányzik nekem a kis prücsök..nagyon a szívemhez nőtt.Most is könnyek szöktek a szemembe,hogy leírtam.
Néhányszor elszontyolodok,hogy nincsenek velem a szeretteim.Főleg,akkor mikor látom,hogy a gyerekek odabújnak az anyukájukhoz meg az apukájukhoz.Akkor nem azt mondom,hogy rossz látni,mert nem...csak összeszorul a torkom,hogy bárcsak itt lennének az én szüleim is meg a tesóm.Persze beszélek velük szinte minden nap,de az mégsem olyan,mintha otthon lennék.Igaz én választottam ezt az utat...nem gondoltam volna,hogy ennyire nehéz lesz.Azért ilyen nehéz,mert nem tudom megtenni,hogy gondolok egyet,és hazaugrok....sajnos kb 1900 km távolság van köztünk.
De helyreteszem a kis lelkivilágom,és akkor nem lesz ilyen rossz...meg az első pár hónap úgyis ilyen lesz.
Ez egy igen nagy lehetőség,hogy itt lehetek,hiszen nagyon jól megtanulhatom a nyelvet,csomó új emberrel ismerkedhetek meg. :)
Ilyenkor szokták mondani,hogy fel fejjel,és csak előre..az otthoniak megvárnak,és szeretnek. :)
Az a tudat vigasztal,hogy már "csak" 6 hónap és két egész hétre hazamegyek,és a szeretteimmel lehetek. :)
Nem sokra rá meg a családom jön ki hozzám pár napra.Ezt a részt várom már nagyon. :)
Nem fárasztom tovább a kedves olvasóimat ilyen eszmefuttatásokkal,és lelkizéssel...csak jó volt kiírnom magamból azokat az érzéseket és gondolatokat,amik "nyomasztottak".
További szép napot mindenkinek és kellemes hétvégét!
A szüleimnek meg jó utat Dunántúlra a hétvégén.
Puszi mindenkinek
