Eljött ez a nap is...jún. 5-én még oly távolinak tűnt a szept.7-ei indulási dátum.
Vegyes érzelmeim vannak.De számomra az a leglepőbb,hogy nem a repülés és a majdani kinti életem izgat,hanem az,hogy kiket fogok itthon hagyni.A szüleim is próbálják palástolni,hogy idegesek,meg nagyon nehéz nekik,hogy el kell válniuk tőlem.Tesómról nem is beszélve....próbálja mutatni,hogy milyen erős,és hogy alig várja,hogy végre az övé legyen a ház meg a számítógép...de legbelül azért félt,és nagyon szeret.Csak ugye Ő fiú,és nem igazán tudja kimutatni az érzéseit.De,ami nagyon jól esett,hogy elintézte,hogy holnap el tudjon jönni velünk a reptérre,és ott elbúcsúzzunk.Amikor elmondta,hogy elintézte,akkor összeszorult a torkom,és alig tudtam visszafogni a könnyeim..ebből is látszik,hogy a világon a legjobb és legszeretőbb tesója az enyém. :)
Nem is szaporítom a szót tovább.
Mindenkinek a legjobbakat kívánom,és remélem mindazokkal tudok majd találkozni ismételten,akiktől elbúcsúztam.
Puszi mindnekinek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése